„Futni-kék!” – 2019. ápr. 6.

Ötödik alkalommal rendezte meg – egyre nagyobb népszerűségnek örvendő – belvárosi együttfutását az Autizmus Világnapjához kapcsolódóan a kecskeméti Autista Gyermekekért Egyesület.

Köszönjük minden érdeklődőnek, résztvevőnek – köztük a „kék futásunk” védjegyévé vált katonáknak -, hogy idén is velünk voltak, és a sajtó munkatársainak, hogy tudósításaikkal azoknak is átadták a rendezvény hangulatát, akik nem lehettek ott. 🙂

(A keol.hu rendezvényünkről közölt gazdag képanyagából a KÉPGALÉRIA menüben kínálunk válogatást)