Sétálj velünk!

Március 31-én – az Autizmus Világnapjára készülve – auti-sétát rendezünk a főtéren a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumának tanulói valamint Csodabogár Autizmussal és Fogyatékkal Élő Személyek Nappali Intézményében ellátott fiatalok részvételével. Csatlakozz hozzánk! Zenés toborzó, regisztráció: 10 órától, a program zárása kb. 12 órakor. A regisztrálók kék fejpántot kapnak ajándékba! A rendezvény ideje alatt megtekinthetők az autista gyerekek és felnőttek kézműves alkotásai. Április 2-án az autizmus világnapi „Light It Up Blue!” elnevezésű nemzetközi kampányhoz csatlakozva 18 órától 21 óráig a felújított Városháza főbejáratát és homlokzatát világítjuk meg kék fénnyel, zenei aláfestés mellett. Ide is szeretettel várunk!

A világ az ő szemükkel…

Hatodik alkalommal ad otthont a Hírös Agóra Kulturális Központ a Kecskeméti EGYMI autista diákjai által készített alkotások bemutatásának. Az Autizmus Világnapja alkalmából rendezett kiállítás április 14-ig várja az autisták világ-látására kíváncsi látogatókat.

Kedves Barátaink, Támogatóink!

Pártfogoltjaink, az autista gyermekek és családjaik nevében is tisztelettel KÉRÜNK BENNETEKET, hogy – ha nem vagytok más, a mieinknél fontosabbnak tartott célokért küzdő közösség iránt elkötelezve –, ajánljátok fel szja 1%-otokat 25. éve működő közhasznú szervezetünknek, az Autista Gyermekekért Egyesületnek. ADÓSZÁMUNK: 18355350-1-03

A korábbi években felajánlott 1%-ok felhasználásáról – közhasznúsági beszámolóinkkal együtt – honlapunk BESZÁMOLÓK menüpontjában megtaláltok minden fontos információt.

Sátoradomány

Szabadtéri programjaink során tesz majd jó szolgálatot az a rendezvénysátor, amelyet az EXPODOM webáruház ajánlott fel civil szervezetünknek. Mivel színt is lehetett választani, természetesen az autizmus nemzetközi színét, a kéket választottuk! Szívből köszönjük a felajánlást! ?

 

SZÉP ÜNNEPET…

Üdvözlőkártyánk képeit a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumának gyermekei készítették. A képek sok-sok kis apró részlete megmutatja vágyaikat, érzelmeiket, a készülődés és az ünnep örömét és izgalmát. Ha nem is tudja mindegyik gyermek elmondani, mi minden zajlik benne, rajzaik sokat elárulnak érzéseikről, gondolataikról.

Ezekért a gyerekekért dolgozunk mi is, szülők és pedagógusok együtt, az Egyesületben. Az ő rajzaikban elrejtett örömük és csillogó szempárjaik a mi hálánk mindazoknak, akik ebben az évben is tevőleges munkájukkal vagy anyagi hozzájárulásukkal támogatták az Egyesület céltűzéseit.

Köszönet érte minden autista gyermek, fiatal nevében is, akiknek élménygazdagabb iskolai fejlesztéséhez vagy nappali ellátásához támogatóink jóvoltából hozzájárulhattunk!

Szeretetben gazdag Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánunk!

Autista Gyermekekért Egyesület

(A KÉPGALÉRIA menüben „közelről” is megtekinthetők a rajzok! ?)

Újra Kecskeméten az autifik!

Autista fiatalokkal való interaktív beszélgetésre várjuk az érdeklődőket 2022. szeptember 9-én (pénteken) 16 órától a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (Kecskemét, Piaristák tere 8.) földszinti Tinivilágába. Az AutifI podcast csoport idei országjárása keretében sorra kerülő beszélgetés központi témája: az autisták egyenrangú partnerként történő elfogadása, a kölcsönös megértés elősegítésének stratégiái. A tavalyihoz hasonlóan idén is lesz lehetőség az autifik „élő könyvtárként” történő kérdezésére, az egyéni tapasztalatok megosztására is.
Ugyancsak ez alkalommal nyílik mód a személyes interjúk felvételére azok számára, akik az Autifi podcast csoport autistabarát kórház projektjéhez kapcsolódó közvélemény-kutatásban való részvételükkel szeretnék elősegíteni az autisták egészségügyi ellátásának gördülékenyebbé, stresszmentesebbé tételét. Interjú jelentkezés

1% – KÖSZÖNJÜK, ha idén (is) ránk gondoltok…

Kedves Barátaink, Támogatóink! 

Bár a személyi jövedelemadó bevallások határideje május 20., a gyermeket nevelő szülők által tavaly befizetett adó visszaigényelhetősége miatt bizonyára sokan ennél jóval korábban véglegesítik a NAV által elkészített adóbevallás-tervezetüket.

Pártfogoltjaink, az autista gyermekek és családjaik nevében is tisztelettel KÉRÜNK BENNETEKET, hogy – ha nem vagytok más, a miéinknél fontosabbnak, nemesebbnek tartott célokért küzdő közösség iránt elkötelezve –, ajánljátok fel szja 1%-otokat 24 éve működő közhasznú szervezetünknek, az Autista Gyermekekért Egyesületnek.

ADÓSZÁMUNK: 18355350-1-03 

Az adó-visszatérítés nem érinti az 1% felajánlhatóságát!

A korábbi években felajánlott 1%-ok felhasználásáról – közhasznúsági beszámolóinkkal együtt – honlapunk BESZÁMOLÓK menüpontjában megtaláltok minden fontos információt. (Az éves beszámolók dokumentumai megtalálhatók az Országos Bírósági Hivatal, illetve a NAV honlapján is.)