2017

Közhasznúsági beszámoló a 2017. évről

Beszámoló az 1%-os adófelajánlások 2017. évi felhasználásáról

Mit csináltunk 2017-ben?

Januártól áprilisig „Könnyű Szív Szülőtréning” című, 8 alkalomból álló foglalkozássorozatunk autista gyermeket nevelő szülőknek nyújtott segítséget abban, hogy minél hatékonyabban küzdjenek meg azokkal a problémákkal, amelyekkel nap mint nap szembe találják magukat. A stresszoldó technikák elsajátítása és a hozzá kapcsolódó rekreációs program a hasonló élethelyzetből adódó támogató jellegén túl így egészségmegőrző, preventív célokat is szolgált.

Március 8-án bekapcsolódtunk a Tesco „Ön választ, mi segítünk!” kampányába: pályázatunkkal elértük, hogy bekerültünk a 3 kiválasztott civil szervezet közé, amelyekre a vásárlók leadhatták szimpátiaszavazataikat a régió áruházaiban. A szavazást megnyertük, a vele járó 400 ezer forintot – sok-sok önkéntes fizikai munka mellett – a nyár folyamán az Autizmus Centrum iskolai udvarának megszépítésére fordítottuk.

Március 22-től április 9-ig láttuk vendégül a „Nők kékben” című, Komka Péter fotóriporter képeiből összeállított vándorkiállítást, melyhez a Malom Központban találtunk – a bevásárlóközpont felajánlásának köszönhetően – méltó helyet. Az autizmussal élő nők sorsával való spontán találkozások számos látogatóra gyakoroltak mély benyomást…

Március 24-én Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye pszichiátereinek szerveztünk a kecskeméti kórházzal közösen szakmai napot a felnőtt autisták ellátásárnak aktuális kérdéseiről. Az autista gyermeket nevelő szülőknek is lehetőségük nyílt a szakmai napon való részvételre.

Március 28-án a kecskeméti szociális alapellátásban dolgozó szakemberek számára tartottunk autizmus témában érzékenyítő foglalkozást, az AOSZ által kiképzett animátorok közreműködésével.

Április 2-án, az Autizmus Világnapján újra velünk futott a város apraja-nagyja „Futni-kék!” rendezvényünkön. Az M1 tévécsatorna egyenes adásban közvetítette az együttfutás rajtját, és – szokás szerint – a világnap környékén a helyi média képviselői is kiemelt érdeklődést tanúsítottak az autizmussal élők és családjaik sajátos problémái iránt.

Május 2-án került sor a Református Gimnázium jótékonysági futógálájára, melynek nevezési díjakból származó bevételét – 110 ezer forintot – egyesületünk kapta. A jó hangulatú közös futáson a Juhar utcai és Szalag utcai iskolába járó autista gyerekek is részt vettek. Az adomány is az ő fejlesztésüket segíti.

Május folyamán egy budapesti OTP-csapattal közösen pályázatunk eredményeképpen felnőtt méretű háromkerekű “kerékpárral” (triciklivel) gazdagodtak a kecskeméti Autizmus Centrum fiataljai. A budapesti önkéntesek kivették a részüket a Szalag utcai intézmény udvarán kialakított mini KRESZ-pálya felújításából is.

Júniusban telepítették a Szalag utcai Autizmus Centrum udvarára az egyesületünk által elnyert Tesco-adományból vásárolt sporteszközt, és önkéntes munkában folytatódott az udvari játékok festése, a fűszerágyások gondozása is.

Júliusban a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. egyesületünknek juttatott nagylelkű adományával járult hozzá, hogy a kecskeméti EGYMI tagintézményeiben tanuló autista gyermekek – ebben a tanévben 125-en – régen vágyott udvari játékokkal, tornatermi sporteszközökkel gazdagodjanak. A kecskeméti karosszériaüzem munkatársai önkéntes munkájukkal is hozzájárultak, hogy az autista gyerekek megszépült környezetben kezdhették az új tanévet.

Augusztus óta a kecskeméti Decathlon Áruház kezdeményezésére az áruház vevőszolgálati pultján egy adománygyűjtő doboz várja az autisták támogatását fontosnak tartók elengedhető forintjait. Az összegyűlt adományt az Autista Gyermekekért Egyesület az autista gyermekek és felnőttek ellátásának érdekében használja fel.

Szeptember 26-án és 28-án ismét megszerveztük a kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumának szakmai irányítása alá tartozó iskolai csoportok számára az erdei iskolai napokat. Idén a jakabszállási Magyarkertbe látogathattak ki az autista gyerekek, pedagógusaik kíséretében.

Szeptember 29-én autista gyermekeink nevelésében legfontosabb társaink, a pedagógusok számára szerveztünk felhőtlen kikapcsolódásra és csapatépítésre is alkalmat adó (sárkányhajós) programot a helyi szabadidőközpontban.

Október 1-jén ismét a kecskeméti evangélikus templomban adott jótékonysági koncertet Papp Ferenc versénekes. A rendezvény adományaiból származó 52500 forintot az Autista Gyermekekért Egyesület a Kecskeméten oktatott-nevelt autisták szabadidős iskolai tevékenységeinek támogatására fordította: rollert és labdákat vásároltunk a diákok számára.