ISMÉT SEGÍTSÉGET KÉRÜNK…

Adószámunk az 1% felajánlásához: 18355350-1-03
Autista Gyermekekért Egyesület

Tavaly ilyenkor, amikor arról értesültünk, hogy – több éves sikersorozat után – az autistákért végzett önkéntes munkánkra megpályázott (milliós nagyságrendű) támogatás helyett mindössze 100 ezer forintot sikerült elnyernünk a Nemzeti Együttműködési Alaptól (NEA), először sírtunk, aztán kétségbe estünk. (Volt, aki fordított sorrendben, illetve váltogatva.) Ugyanis ez az egyetlen támogatási forma, amelyből a gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak szervezett programok megvalósításához elengedhetetlen MŰKÖDÉSI költségeinkre is áldozhatunk.

Nincsenek szavaink annak a hálának a kifejezésére, amit azok iránt érzünk, akik – a helyi sajtó felhívásainak is köszönhetően – adományaikkal, és nem utolsósorban 1%-os felajánlásaikkal lehetővé tették (anyagilag is) zökkenőmentes működésünket. E nélkül azokkal a – korábban megnyert vagy frissen meglovagolt – pályázati lehetőségekkel sem tudtunk volna élni az elmúlt egy évben, amelyekről honlapunk alábbi bejegyzései (és egyéb oldalaink) tanúskodnak.

És pár napja megtudtuk, hogy az idén – az összevont NEA működési és szakmai pályázaton – már egyetlen fillért sem nyertünk. Se fűtésre-világításra, se erdei iskolára, se más autiprogramokra.

Persze, nem muszáj nekünk közhasznú szervezetként működnünk, segíthetjük egymást baráti szavakkal is. Az nem kerül semmibe.

De nem tudjuk, mi hiányozna jobban: az autistákat nevelő családoknak, intézményeknek az, hogy mi értük dolgozunk, vagy nekünk, hogy értük – mindannyiunkért – dolgozhatunk? Immár két évtizede.

Hogy ez ne lehessen kérdés, ismét támogatóink, és az 1%-ukat az Autista Gyermekekért Egyesületnek felajánlók döntik el. És mi tisztelettel meghajtjuk fejünket a döntésük előtt…