Egyéb kategória bejegyzései
A decemberi Csillagszülőklubon megtapasztalhatták a jóga jótékony hatását
A jóga célja a test, a lélek és az elme egységének erősítése. Azok a szülőtársaink, akik részt vettek a Csillagszülőklub programsorozat jógafoglalkozásán, megtapasztalhatták, a testükre és lelkükre gyakorolt jótékony hatását, a stresszoldást, valamint kipróbálhatták a tudatos légzőgyakorlatok fontosságát.
Részt vettünk a Kecskeméti Tanévzáró Fesztiválon
A Kecskeméti Tanévzáró Fesztivál a középiskolás korosztály egyik legjelentősebb ifjúsági rendezvénye lett az elmúlt évek során. A délelőtti Tanévzáró Futamon szinte az összes középiskola képviseltette magát egy-egy csapattal. A diákok megismerkedhettek a kitelepülő szervezetekkel, amelyek játékokkal készültek számukra.
A program egyik állomását az Autista Gyermekekért Egyesület és a Képes Vagy! Alapítvány biztosította. Mi az autizmus? Milyen érzés másmilyennek lenni? Milyen érzés, ha kirekesztenek a közösségből? Miért fontos az érzéseinkről beszélni? Mik az autizmus tünetei? Miért fontos az egymásra figyelés, a közös munka, a közös cél? A kérdésekre a csapatok interaktív játékokon keresztül kaptak választ.
Köszönjük a játékok összeállítását és lebonyolítását Baukó Zsuzsinak és Gyárfás Mártinak, a Képes Vagy Alapítvány gyógypedagógusainak, valamint Kiss Zsuzsannának, az AGYE elnökének.
Köszönjük, Mága Zoltán! – Köszönjük, Kecskemét!
Mága Zoltán és zenésztársai május 28-i kecskeméti koncertjén ismét megtapasztalhattuk, hogy a zene – olyan interpretációban, amelyhez szív is társul – képes áthidalni minden akadályt, amely a lélektől lélekig vezető úton tornyosul sajnos sokunk előtt. Bízunk benne, hogy ezt az érzést mindannyiunknak, akik ebben a felemelő élményben részesülhettünk, sikerül nagyon hosszú ideig megőrizni, és szellemi munícióként tovább vinni a hétköznapokban is.
A koncerten részt vevők nagylelkű adományaiból 861 ezer forint gyűlt össze a helyszínen, amit az autista gyermekek és felnőttek javára fordít majd egyesületünk. A LEGKISEBB TÁMOGATÁST IS A LEGNAGYOBB TISZTELETTEL KÖSZÖNJÜK! ♥
Jótékonysági gála
Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész „50 év 50 koncert” elnevezésű turnéjának következő állomása Kecskemét lesz!A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban 2024. május 28-án, 19 órakor kezdődő gálaest nemcsak a zene szerelmeseinek ígér különleges élményt. A koncertsorozat minden állomásán – jegyvásárlás helyett – egy arra érdemesnek tartott jótékonysági cél érdekében adakozhatnak a résztvevők. Kecskeméten a koncert teljes bevételét – az összegyűlt adományokat – a Hírös Agóra és Kecskemét Megyei Jogú Város ajánlására 26 éve aktív közhasznú civil szervezetünk, az Autista Gyermekekért Egyesület kapja. Valamennyi támogatottunk nevében köszönjük a megtisztelő felajánlást, és mindenekelőtt: a kecskeméti közönségnek ajándékozott, varázslatosnak ígérkező zenei élményt!
STAFÉTABOT-ÁTADÁS
Előttem az utódom! 🙂
2024. május 10-én átadtam a vezetői stafétabotot az Autista Gyermekekért Egyesület új elnökének, Kiss Zsuzsanna Melániának. Az új vezetőség munkájához jó egészséget, kitartást és a közösségi munka – mindannyiunk javát szolgáló – eredményességében való töretlen hitet kívánok! Szeretettel: Szabó Klári, az AGYE leköszönő elnöke. ♥
KÖSZÖNJÜK… :)
MINDENKINEK hálásan köszönjük, aki a korábbi években az Autista Gyermekekért Egyesületnek ajánlotta fel személyi jövedelemadója 1%-át. Bízunk benne, hogy méltónak bizonyultunk rá. Ha így van, hálás köszönettel fogadjuk az idei 1% felajánlásokat is! ♥
Autizmus Világnapja – 2024.
Részletes beszámolók a RÓLUNK ÍRTÁK és a KÉPGALÉRIA menüben!
Rajzpályázatunk díjazottjai
Elgondolkodtató, megható, a nehézségek legyőzését és a másság elfogadását a gyermeki képzelet határtalanságával bemutató rajzok érkeztek „Fogadj el!” című rajzpályázatunkra. Köszönjük a rajzokat, melyek közül – autista fiatalok közreműködésével – kiválasztottuk azokat, amelyek témaválasztásukkal, megjelenítésükkel talán a leginkább kifejezik az elfogadás boldogító érzését. ♥