Bringázz újra velünk!

A BringAuti tavalyi csapataÁprilis 16-án rendezzük meg a II. BringAuti jótékonysági kerékpáros teljesítménytúrát, amelyre szeretettel várunk mindenkit, akik
– szeretnek kerékpározni
– gyakorlott kerekezők
– még nem próbálták ki magukat teljesítménytúrán
– egyéni indulók
– csoportosan indulnak (tanulók és tanáraik, munkahelyi csapatok, baráti társaságok)
– érintettek autizmusban
– nem érintettek, de segíteni szeretnének…
A túra útvonalai:
28 km: Kecskemét – Méntelek – Kecskemét
52 km: Kecskemét – Méntelek – Kerekegyháza – Hetényegyháza – Kecskemét
80 km: Kecskemét – Méntelek – Ladánybene – Tatárszentgyörgy – Ladánybene – Kunbaracs – Kerekegyháza – Hetényegyháza – Kecskemét
Az Autizmus Világnapjához kapcsolódó rendezvény célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet az autizmussal élőkre, információk közvetítésével növeljük a társadalmi tudatosságot, továbbá, hogy a rendezvény teljes bevételével és adományok gyűjtésével támogassuk az autizmussal élőket, autizmussal élőket ellátó intézményeket. A nevezési díjakból és a helyszínen gyűjtött adományokból ebben az évben is az Autizmus Centrumot támogatjuk.
További részletes információk a nevezésről a BringAuti honlapján, vagy közvetlenül a túra fő szervezőjénél, Soltész Veronikánál:
soliverka@gmail.com

♥ ♥ ♥

Sikeres BringAutink visszhangjai honlapunk (bal oldali) KÉPGALÉRIA és RÓLUNK ÍRTÁK menüpontjaiban olvashatók-nézhetők! 🙂