EGYEZTETÉS AZ AUTISTÁK JÖVŐJÉRŐL

Helyi Esélyegyenlőségi Program (Kecskemét)Jogszabály írja elő a települési önkormányzatoknak, hogy rendszeresen vizsgálják felül – és ha szükséges, módosítsák – az érintett hátrányos helyzetű csoportok képviselőinek bevonásával Helyi Esélyegyenlőségi Programjukat (melynek megalkotását ugyancsak törvény írta elő számukra, pár évvel ezelőtt). Kecskeméten május 29-én került sor Kecskemét Megyei Jogú Város és az Autista Gyermekekért Egyesület képviselőinek egyeztető megbeszélésére – melyen az Autisták Országos Szövetségének elnöke is részt vett – a felülvizsgálandó és (szerintünk) módosításra szoruló programpontokról. A találkozón megfogalmazott észrevételeink, javaslataink az alábbi emlékeztetőben olvashatók:
Egyeztetés a Helyi Esélyegyenlőségi Programról

És amit módosítani javasoltunk:
Helyi Esélyegyenlőségi Program (Kecskemét MJV honlapjáról)