Pályázati remények…

„Az autisták társadalmi integrációjáért” elnevezésű pályázatával az Autista Gyermekekért Egyesület is sikerrel vette a TOP-7.1.1-16-H-112-4 kódszámú, „Közösségépítő civil tevékenységek támogatása” című TOP CLLD helyi felhívás első fordulójának akadályait. Az ünnepélyes (rész)eredményhirdetésére 2020. március 2-án került sor. Mindent megteszünk azért, hogy a kilátásba került 15 millió forintot (a második forduló technikai jellegű kihívásainak teljesítésével) megnyerjük, és azzal a pályázatunkban megjelölt célt – önkéntes civil munkánk értelmét –: az autisták társadalmi integrációját SZOLGÁLJUK.

Ezt az összeget – amekkorát egyben még sohasem láttunk 😮 – az autisták számára szervezett programokra, a fejlesztésüket szolgáló eszközök beszerzésére fordíthatjuk a pályázat megvalósításának két éves időtartama alatt.