A Tesco „Start a jövőért” támogatásának köszönhetően új bútorokkal rendeztük be közösségi terünket, ami lehetővé teszi, hogy az autista fiataloknak és családtagjaiknak klubfoglalkozásokat tarthassunk.

Márciusi foglalkozásunkra nagy örömmel és izgalommal készültünk: meghívtuk Konfár Erik színművészt, aki az RTL sorozatainak – Keresztanyu, Drága örökösök, Pokoli rokonok – a sztárja, és az idei évadtól a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színésze. Egyesületünk támogatásával nemrég autista fiatalok is láthatták őt a Gyere haza Mikkamakka! című előadáson Nagy Zoárd szerepében.
A fiatalok minden kérdésükre részletes és érdekes választ kaptak Konfár Eriktől és vele érkező kollégájától és barátjától, Koroknai Sándortól. Sok más érdekesség mellett megtudtuk, hogyan zajlik egy forgatás, mennyi ideig tart felvenni egy jelenetet, és miben különbözik a színházi és a filmes szerepformálás. Természetesen a jövőbeli tervekről is sokat kérdeztünk. Erik a következő színházi évadban is fellép Kecskeméten – mi pedig egészen biztosan elmegyünk megnézni őt! Köszönjük, hogy meglátogattak minket! Nemcsak a fiúknak, de szüleiknek is nagy élmény volt a beszélgetés.
Játékra is maradt időnk. Legóztunk, kártyáztunk, sportpoharaztunk és kipróbáltuk földrajzi tudásunkat a Föld körüli utazás társasjátékkal.
