Továbbgondolásra érdemes, továbblépéssel biztató fórumot tartottunk a közoktatásból kikerülő autisták jövőbeni lehetőségeiről 2013. október 29-én Kecskeméten. A találkozó alapgondolata az a felismerésünk volt, hogy a végzős „esőmanók” huszonnégy éves korukra sokkal jobban különböznek egymástól annál, semmint hogy mi, szülők és pedagógusok élethossziglani közös jövőt álmodjunk nekik (vagy próbáljunk rájuk erőszakolni).   Mivel az autisták iskolás koron túli ellátásának szűkebb pátriánkban nincs kialakult gyakorlata, olyan országos hírű intézmények képviselőit kértük fel előadásra, akik bepillantást nyújthattak: nekik hogyan sikerült megteremteni az autista felnőttek emberhez méltó életvitelét? Nagy örömünkre szolgált, hogy fórumunkon a fogyatékosok ellátásáért felelős helyi szervezetek is a témában érintett legilletékesebb delegációkkal képviseltették magukat.

A bemutatkozó intézmények sora felölelte az autizmussal legenyhébben érintetteknek kínált szolgáltatásoktól a legsúlyosabban fogyatékosok számára megtalált megoldásokig a teljes hazai ellátási spektrumot. Mivel az előadók mindegyike kiváló szakember a maga területén, a fogyatékosokért végzett egyéni munkája pedig példaértékű, szomorú volt megtapasztalni, hogy e tekintetben még mindig a – szakmai álruhában megjelenő – különállás dominál.

Pedig arra, hogy ki, hogyan nyújthat jó autizmus-specifikus ellátást, egyszerű választ adott az egyik résztvevő. Ha a jól képzett gondozó/fejlesztő/szociális munkás megismeri az autista embert, akivel foglalkozik, és erre építve lép tovább vele, együtt csodákra lehetnek képesek!

KÖSZÖNJÜK…

 az Autisták Országos Szövetségének, hogy segítségükkel létrejöhetett rendezvényünk, és ígéretet kaptunk rá a fórumon: az AOSZ fokozott hangsúlyt helyez a jövőben a felnőtt autisták ellátásának megoldásra váró kérdéseire.

 a Miskolci Autista Alapítványnak (autista lakóotthonnak), hogy beavattak bennünket a foglalkoztatás művészi igényű dimenzióiba, és nem rejtették véka alá: jóllehet mindent megtesznek érte, náluk sem tudja megtalálni minden autista a helyét. (Minden ellenkező híresztelés ellenére ugyanis: az autisták nem feltétlenül attól érzik jól magukat, ha sok másik autistával vannak összezárva.)

 a Szimbiózis Alapítványnak (Miskolc), hogy szerteágazó napi munkájuk mellett kívülállók számára is megpróbálnak lehetőséget teremteni az autista lakóotthonuk életébe való átmeneti bekapcsolódásra. (Várjuk újabb sikeres pályázatukat, hogy személyesen is belekóstolhassunk saját készítésű kecskesajtjukba!)

 a Csömöri Rehabilitációs Központnak (lakóotthonnak és foglalkoztatónak), hogy az általa felkarolt fogyatékosok között megengedi kipróbálni magukat az autistáknak is. Hangsúlyozottan integrált bánásmód mellett. (Ami az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Csakúgy, mint a szegregált autista-intézményekben.)

 az Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek tardosi otthonának – a főváros Autizmus Decentrumának –, ahol az intézmény (jogszabályokban előírt) széttagolási kilátásaitól függetlenül az ellátottak számára a megszokott békés mederben folynak, amíg folyhatnak a mindennapok. Az ott kiegyensúlyozottan élő, dolgozó autistákéi is. (Reméljük, még találkozunk velük is tavaszra tervezett intézménylátogatásunkkor!)

 a Salva Vita Alapítványnak, amely bemutatott programjával reményt adott a jó (szociális alkalmazkodási) képességű autistáknak arra, hogy akár piaci környezetben is megállhatják a helyüket, egy befogadó – megfelelően felkészített – munkahelyen. (Hasonló programra nagy szükség lenne Kecskeméten is!)

 a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Megyei Kirendeltsége igazgatójának, aki arra a hálátlan szerepre kényszerült, hogy megismertessen bennünket a realitásokkal: mire adnak hosszú távú – például bentlakásos intézmény létrehozását szorgalmazó – egyesületi céljaink számára lehetőséget a jogszabályok? (Nem ért bennünket meglepetésszerűen a válasz: gyakorlatilag semmire. Kormányzati döntés szükségeltetik az ügyben. Pedig erre alkalmas épületegyüttes is akadna. Az igazgató asszony, ígérete szerint, lobbizik érte.)

Az októberi fórum óta több – a rendezvényünkön részt vett – helyi, fogyatékosokat ellátó szociális intézmény képviselőjével találkoztunk. Beszélgetéseink az iskolából kikerülő autisták beillesztését célozták, a meglévő ellátórendszerekbe. Esetleg azok továbbfejlesztése, specializációja (pl. kiscsoportos foglalkoztatás) révén. Az intézmények (ÉNO, Platán) munkatársainak nyitottsága biztató, bár a döntés nem csak rajtuk múlik.

Az egyetlen, ami közös az ország legelismertebb, autistákat (is) ellátó intézményei és a helyi szociális szféra ellátóhelyei között: felvétel – aktuálisan – sehol nincs. Várólista van.

Ha semmi mással, legalább ezzel jó, ha időben szembesültek a fentiek kapcsán azok a szülők (is), akik – egyelőre – szerencsére biztonságban tudják gyermekeiket, az iskolában.

Amit az Autista Gyermekekért Egyesület ez ügyben tenni tud: a közös érdekeinkért való erős kiállás. Ezt az erőt azonban csakis a tagság kinyilvánított támogatásával tudhatja magáénak.

Erősítsük egymást!