A „Start a jövőért” pályázatnak köszönhetően ma délelőtt ellátogattunk a Kecskeméti Planetáriumba a fiatalokkal.

Az interaktív előadáson rengeteg izgalmas történetet, új információt hallottunk. Megismerkedtünk a Naprendszer bolygóival, megtudtuk, milyen távolságra vannak a Naptól, azt is, hogy a Nap törpecsillagnak számít. Szó esett még a meteorokról, az üstökösökről, a csillagos égbolton pedig felfedeztük a csillagképeket. Többek között megtudtuk, hogy régen a magyarok úgy hitték az Ikrek csillagképről, hogy Hunort és Magort ábrázolja, a görögök pedig az isteneikről nevezték el a csillagképeket. Sok más egyéb érdekesség mellett az is elhangzott, hogy a Plutó már kisbolygónak minősül, és a felszínén lévő „foltokból” tényleg kivehető a Walt Disney-film Plútó kutyájának kontúrja.
Jó volt találkozni a régi ismerősökkel, új ismeretségeket kötni, egyszerűen csak jól érezni magunkat.
