előadás kategória bejegyzései

Van segítség: támogató szolgálat, személyi segítés

Autista gyermeket, fiatalt nevelni sokszor nem könnyű feladat. Nehézséget jelenthet elmenni orvoshoz, hivatalos ügyeket intézni vagy akár kikapcsolódni, hiszen a gondozás napi 24 órás feladat, és nincs kire bízni az autista gyereket.

Ezért megkerestük az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságát, hogy közösen gondolkozzunk a probléma megoldásáról, majd konstruktív megbeszélést folytattunk az autizmusban érintett családok támogatásáról.

Szervezésünkben az intézmény munkatársai 2026.06.13-án tájékoztatást nyújtottak Támogató Szolgálatuk szolgáltatásairól azoknak a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek, akik a későbbiekben igénybe kívánják venni a személyi segítést. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok letölthetők az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága honlapjáról.

Hamupipőke kalandjait is odaadó figyelemmel követték a fiatalok

Autista fiatalok szüleinek kezdeményezését felkarolva 12 páholybérlet megvásárlásával támogatta egyesületünk az évad két gyermekelőadásának megtekintését az érintettek számára.

Következzen beszámolójuk a második előadásról:

„Egy nagyon vagány Hamupipőke izgalmas kalandjait követték odaadó figyelemmel azok az fiatalok, akik részesei voltak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház gyermekbérletes előadásának. Lelkesen szurkoltak a látványos – a közönség segítségét is igénybe vevő – borsóválogatáshoz, és a végén nagy tapssal jutalmazták a közreműködő művészeket.”

Sikeres volt szakmai napunk

Az Autista Gyermekekért Egyesület és a Képes Vagy! Alapítvány Az első lépésektől a méltó felnőttkorig címmel szakmai napot tartott április 11-én, amelynek célja az volt, hogy az autizmusban érintett társaink és családjaik életét meghatározó támogatásokat a teljes életúton bemutassuk. Az eseményen közel százan vettek részt.

Az esemény Kiss Zsuzsanna Melánia (Autista Gyermekekért Egyesület) és Baukó Zsuzsanna (Képes Vagy! Alapítvány) köszöntőjével kezdődött.

Dr. Havasi Ágnes elsősorban autizmus szakemberként beszélt saját tapasztalatairól, amiket több mint 30 év alatt gyűjtött össze. Életútszemelvények című előadásában a módszertani eszköztár és az egyéni fejlesztés elismerése mellett a környezet hatását tette a fókuszba, hiszen az önálló, boldog felnőttélet elsősorban a már gyermekkorban megadott támogatás mértékétől függ.

Soltész Veronika A holnap ma kezdődik – felkészülés a felnőttkor kihívásaira című előadásának központi gondolata is az volt, hogy a felnőttkori életminőség és méltóság alapjait gyermekkorban kell elkezdeni lerakni, a funkcionális készségeket korán érdemes megalapozni, de az önkiszolgálás és önellátás lépéseit sosem késő elkezdeni megtanulni, és ugyanilyen fontos a szabadidő hasznos eltöltése is.

Az előadás után került sor a „Családban és iskolában – Együtt növünk fel!” című rajzpályázatunk ünnepélyes díjátadójára. A három díjazott, Fear-Hárs Zachary Noah, Valkai Adrienn Zoé és Kása Alexandra 20.000 Ft értékű ajándékutalványt és értékes rajzkészletet vehetett át egyesületünktől az elismerő oklevél mellett.

A szakmai nap Rigó Ilona Autizmusspecifikus támogatás szerepe az iskolában, haszna a teljes életút során című előadásával folytatódott. Gyakorlati példákon keresztül mutatta meg, hogy melyek azok az autizmusspecifikus módszerek, amelyek segítségével a gyermekek már az iskolában elsajátíthatják azokat a készségeket, amelyekkel felnőttkorban boldogulni tudnak. Az előadás végén egy kisfilmet is láthattunk erről.

Baukó Zsuzsanna Poligon – óvodáskorú autista gyermekek támogatása című előadásában az érintett gyermek és családja, a kortársak és családjaik, intézmények és szakemberek együttműködésének szükségességét hangsúlyozta. A poligon (sokszög) szereplőinek a közös munkája az, amely már óvodáskorban megalapozza az autista gyermek boldogulásának későbbi lehetőségét.

A program ideje alatt kecskeméti autizmusban érintett szervezetek várták információs asztaluknál a résztvevőket. Élénk érdeklődés, sok kérdés és válasz mentén mutatták be munkájukat, alapoztak meg későbbi kapcsolatokat, együttműködéseket szülőkkel és szakemberekkel egyaránt.

Újra az autizmusról beszélgettünk az Aranyhaj Bölcsődében

„Morzsák az autizmusból” címmel tartott tavaly előadást Kiss Zsuzsanna Melánia, egyesületünk vezetője a Lánchíd utcai Aranyhaj Bölcsőde munkatársainak.

Nemrég Baukó Zsuzsanna autizmus szakos gyógypedagógussal együtt ismét ellátogattak a bölcsődébe, hogy segítsék a kisgyermeknevelőket az autista gyermekek fogadásában, egyéni igényeik megértésében, gondozási, érzelmi szükségleteik kielégítésében, a szülőkkel való együttműködésben.

A találkozó egyik fontos célja volt, hogy a bölcsőde munkatársai bele tudjanak helyezkedni az autista gyermekek, a szülők és a szakemberek nézőpontjába, valamint saját érzéseiket, motivációjukat meg tudják fogalmazni.

Emellett gyakorlati tanácsokat kaptak arra vonatkozóan, hogy az autizmus szempontú akadálymentes környezet, a tér-idő szervezés, az egyénre szabott vizuális környezeti támpontok alkalmazása hogyan tudja segíteni az autista gyermekeket és környezetüket a mindennapi tevékenységekben.

Köszönjük a bölcsőde meghívását, a dolgozók elhivatottságát és nyitottságát.

„A legfontosabb a szeretet” – A Diótörőt láthattuk a Hírös Agóra jóvoltából

 

Az adventi időszak egyik legszebb meglepetését, ünnepváró színházi élményt ajándékozott a Kecskeméti Hírös Agóra az egyesületünk látóterében álló, a levelezőlistánkra feliratkozott autista gyermeket, fiatalt nevelő családoknak. Minden jelentkezőnknek ingyenes jegyet biztosítottak saját készítésű produkciójukra, a Diótörőre. A klasszikus karácsonyi mese egy kislány és egy életre kelt diótörő bábu csodálatos kalandjain keresztül repített minket az álmok és a fantázia birodalmába.

„Még soha nem láttam balettet. A legjobb előadás volt.” – így köszönte meg az egyik résztvevőnk az előadást.

Köszönjük a csodálatos élményt, és külön köszönjük a Kecskeméti Hírös Agóra közönségszervezőjének elkötelezett és lelkiismeretes munkáját!

Levelezőlistánkra itt lehet feliratkozni: https://forms.gle/mPXg6dw3rHvwhZib7

Melyik élethelyzetben melyik ellátást lehet, és melyiket érdemes választani? Márciusi Csillagszülő klubunkon az autista felnőtteknek járó ellátásokat jártuk körbe

Gyakorlati ismereteket nyújtott és egyéni élethelyzetekhez is adott tanácsot a felnőtté válás küszöbén álló fiatalok szüleinek szervezett előadásunk, ami a Csillagszülő klub programsorozat keretében valósult meg.

 

A programot rövid ismerkedőkörrel kezdtük, hiszen nagy jelentősége van az ismeretszerzés mellett a közösségépítésnek, az egymásra figyelésnek, az egymásnak nyújtott támasznak is.

A „Segítség, nagykorú lett az autista gyerekem! Mi változik a pénzbeli ellátásoknál és egyéb kedvezményeknél?” című előadás során közösen jártuk körbe azokat a fogyatékosságra tekintettel járó, valamint jövedelempótló ellátásokat, amik a szülőket leginkább érdekelték: saját jogú családi pótlék, fogyatékossági támogatás, rokkantsági járadék és megváltozott munkaképességű munkavállalók ellátásai. Melyik élethelyzetben melyiket lehet, és melyiket érdemes választani? Melyik mellett milyen más ellátásokat és kedvezményeket lehet igénybe venni? Hogyan változnak meg a jogosultsági feltételek a nagykorúsággal? Ezeket a kérdéseket olyan alaposan átbeszéltük, hogy az autizmus diagnózisra járó kedvezmények igénybevételére nagyon kevés időnk maradt.

A program végén kicsit kinyitottuk az érdekvédelem szerepét és a szülői kezdeményezések fontosságát is. Az idő nagyon gyorsan elszaladt, de bízunk benne, hogy a jövőben is lesz alkalmunk ezekben a témákban közösen gondolkozni, valamint közösen fellépni gyermekeink érdekében. Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk!

„Elbújni jó, de katasztrófa, ha nem találják meg az embert” – Autizmus és serdülőkor

„Elbújni jó, de katasztrófa, ha nem találják meg az embert” – Autizmus és serdülőkor címmel tart neuroaffirmatív szemléletű előadást dr. Madarassy-Szücs Anna gyermek- és ifjúságpszichiáter az 1-es támogatási szükségletű (régebbi nevén magasan funkcionáló) autista tinikről.

Szervezők: Képes Vagy! Alapítvány és Autista Gyermekekért Egyesület

Részvételi díj: 4000 Ft

Az előadás időpontja: 2025. március 24. hétfő 17.00-19.00

Helyszíne: Római Katolikus Főplébánia Közösségi háza – Érseki helynökség, 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. (a Katona József Színházzal szemben)

Jelentkezni a Képes Vagy! Alapítvány Facebook posztjában található linken lehet.

Mennyi ideig tartana busszal a Naphoz utazni? – A Kecskeméti Planetáriumban jártunk

Tudod, hogy milyen messze van a Nap? És vajon mennyi idő lenne, ha busszal odautaznánk és a buszunk 100 km/h sebességgel haladna? És ha a fény utazik a Naphoz, az mennyi idő? No és ha tovább utazunk? A Naphoz legközelebbi csillag milyen távolságra van?
A februári Csillagszülő klubon részt vevő autista gyermeket nevelő szülők és autista felnőttek ezt mind megtudhatták ma délelőtt a Kecskeméti Planetárium előadásán. A Nap körülbelül 150 millió kilométer távolságra van, és busszal 171 évig utazhatnánk, hogy odaérjünk. Fénysebességgel haladva viszont csak kicsit több mint 8 perc. A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri pedig 4,3 fényévnyire van.
Az interaktív előadáson ezen kívül is sok érdekes csillagászati ismeretet szereztünk. Megismertük hazánk csillagos égboltját, megtudtuk, hogy miből áll a Tejútrendszer, mi az a Nagy Göncöl és Kis Göncöl, hogyan hívták a csillagképeket a görögök és az észak-amerikai indiánok, és hogyan segít tájékozódni a Sarkcsillag.
Ezután 3D film segítségével űrhajóra szálltunk és megismertük a Naprendszert, végül pedig a sarki fényben gyönyörködhettünk.
Az előadás előtt és után arra is volt lehetőség, hogy a rég nem látott ismerősökkel kicsit beszélgessünk, vagy új ismeretségeket kössünk. Remek program volt, köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk tartottak.

Autizmusról az Aranyhaj Bölcsődében

„Morzsák az autizmusból” címmel tartott Kiss Zsuzsanna Melánia, egyesületünk vezetője előadást a Lánchíd utcai Aranyhaj Bölcsődében február 4-én.

A bölcsőde gondozói számos kérdést fogalmaztak meg az autizmusról. Megismerték a diagnózis folyamatát, az autizmus spektrumzavar figyelmeztető jeleit, valamint az autista gyermekeknél a kommunikációban és a kölcsönös társas interakcióban fennálló eltéréseket. Az előadás hangsúlyos eleme volt, hogy hogyan élik meg a szülők azt, amikor gyermekük diagnózist kap, hogyan tudják ezt feldolgozni és hová tudnak segítségért fordulni, de szó esett arról is hogyan tud eredményesen felkészülni egy intézmény az autista gyermekek igényeire.

Köszönjük a bölcsőde meghívását, a dolgozók érdeklődését és bizalmát!