program kategória bejegyzései

Újra jógázni várjuk az autista gyermeket nevelő szülőket

Az Autista Gyermekekért Egyesület az autista gyermekeket nevelő szülőket várja a következő Csillagszülő klubra is. A résztvevők a klubfoglalkozáson megismerkedhetnek a sorstársakkal, kicsit ki tudnak kapcsolódni és fel tudnak töltődni a program során.
A foglalkozások tematikája különálló, így bármikor lehet csatlakozni.
Áprilisban ismét jógázni várjuk a szülőket.

Időpont: 2025. április 26. szombat, 9:00-11:00
Helyszín: Jelen-lét Jógastúdió, 6000 Kecskemét, Kápolna utca 7.
A foglalkozást Diósné Nyúl Tünde vezeti.
A program ingyenes, de előzetes jelentkezéssel lehet részt venni rajta.
Jelentkezni a 06 70 377 4631-es telefonszámon lehet.

Melyik élethelyzetben melyik ellátást lehet, és melyiket érdemes választani? Márciusi Csillagszülő klubunkon az autista felnőtteknek járó ellátásokat jártuk körbe

Gyakorlati ismereteket nyújtott és egyéni élethelyzetekhez is adott tanácsot a felnőtté válás küszöbén álló fiatalok szüleinek szervezett előadásunk, ami a Csillagszülő klub programsorozat keretében valósult meg.

 

A programot rövid ismerkedőkörrel kezdtük, hiszen nagy jelentősége van az ismeretszerzés mellett a közösségépítésnek, az egymásra figyelésnek, az egymásnak nyújtott támasznak is.

A „Segítség, nagykorú lett az autista gyerekem! Mi változik a pénzbeli ellátásoknál és egyéb kedvezményeknél?” című előadás során közösen jártuk körbe azokat a fogyatékosságra tekintettel járó, valamint jövedelempótló ellátásokat, amik a szülőket leginkább érdekelték: saját jogú családi pótlék, fogyatékossági támogatás, rokkantsági járadék és megváltozott munkaképességű munkavállalók ellátásai. Melyik élethelyzetben melyiket lehet, és melyiket érdemes választani? Melyik mellett milyen más ellátásokat és kedvezményeket lehet igénybe venni? Hogyan változnak meg a jogosultsági feltételek a nagykorúsággal? Ezeket a kérdéseket olyan alaposan átbeszéltük, hogy az autizmus diagnózisra járó kedvezmények igénybevételére nagyon kevés időnk maradt.

A program végén kicsit kinyitottuk az érdekvédelem szerepét és a szülői kezdeményezések fontosságát is. Az idő nagyon gyorsan elszaladt, de bízunk benne, hogy a jövőben is lesz alkalmunk ezekben a témákban közösen gondolkozni, valamint közösen fellépni gyermekeink érdekében. Bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk!

„Elbújni jó, de katasztrófa, ha nem találják meg az embert” – Autizmus és serdülőkor

„Elbújni jó, de katasztrófa, ha nem találják meg az embert” – Autizmus és serdülőkor címmel tart neuroaffirmatív szemléletű előadást dr. Madarassy-Szücs Anna gyermek- és ifjúságpszichiáter az 1-es támogatási szükségletű (régebbi nevén magasan funkcionáló) autista tinikről.

Szervezők: Képes Vagy! Alapítvány és Autista Gyermekekért Egyesület

Részvételi díj: 4000 Ft

Az előadás időpontja: 2025. március 24. hétfő 17.00-19.00

Helyszíne: Római Katolikus Főplébánia Közösségi háza – Érseki helynökség, 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. (a Katona József Színházzal szemben)

Jelentkezni a Képes Vagy! Alapítvány Facebook posztjában található linken lehet.

Mennyi ideig tartana busszal a Naphoz utazni? – A Kecskeméti Planetáriumban jártunk

Tudod, hogy milyen messze van a Nap? És vajon mennyi idő lenne, ha busszal odautaznánk és a buszunk 100 km/h sebességgel haladna? És ha a fény utazik a Naphoz, az mennyi idő? No és ha tovább utazunk? A Naphoz legközelebbi csillag milyen távolságra van?
A februári Csillagszülő klubon részt vevő autista gyermeket nevelő szülők és autista felnőttek ezt mind megtudhatták ma délelőtt a Kecskeméti Planetárium előadásán. A Nap körülbelül 150 millió kilométer távolságra van, és busszal 171 évig utazhatnánk, hogy odaérjünk. Fénysebességgel haladva viszont csak kicsit több mint 8 perc. A Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri pedig 4,3 fényévnyire van.
Az interaktív előadáson ezen kívül is sok érdekes csillagászati ismeretet szereztünk. Megismertük hazánk csillagos égboltját, megtudtuk, hogy miből áll a Tejútrendszer, mi az a Nagy Göncöl és Kis Göncöl, hogyan hívták a csillagképeket a görögök és az észak-amerikai indiánok, és hogyan segít tájékozódni a Sarkcsillag.
Ezután 3D film segítségével űrhajóra szálltunk és megismertük a Naprendszert, végül pedig a sarki fényben gyönyörködhettünk.
Az előadás előtt és után arra is volt lehetőség, hogy a rég nem látott ismerősökkel kicsit beszélgessünk, vagy új ismeretségeket kössünk. Remek program volt, köszönjük a résztvevőknek, hogy velünk tartottak.

Csillagszülő klub a Planetáriumban

Az Autista Gyermekekért Egyesület az autista gyermekeket nevelő szülőket várja következő klubfoglalkozására. A résztvevők a klubfoglalkozáson megismerkedhetnek a sorstársakkal, kicsit ki tudnak kapcsolódni és fel tudnak töltődni.

A foglalkozások tematikája különálló, így bármikor lehet csatlakozni.

Februárban a Kecskeméti Planetárium „Bolygók és csillagok” című csillagászati alapfogalmakat és ismereteket tartalmazó interaktív előadására várjuk az autista gyermekeket nevelő szülőket.

Erre a különleges alkalomra a szülők magukkal hozhatják felnőtt autista gyermekeiket is.

A jelentkezésnél vegyétek figyelembe:

  • felnőtteknek szóló előadás
  • az előadás körülbelül 1,5 óra hosszú
  • a műsor 3D vetítést és lézershow-t is tartalmaz, így erős hang- és fényeffektek is előfordulhatnak.

A program a résztvevők számára ingyenes. Kérjük, részvételi szándékotokat minél hamarabb jelezzétek, mert a férőhelyek száma korlátozott.

Minden jelentkezőnek küldünk visszaigazoló emailt a jelentkezés befogadásáról vagy az esetleges túljelentkezés miatti elutasításról.

Időpont: 2025. február 15. szombat 10:00 óra

Helyszín: Kecskeméti Planetárium, 6000 Kecskemét Lánchíd u. 18/a

Szervező: Szabó Klári és Kövérné Miklós Zsuzsanna

Jelentkezés kizárólag emailben lehetséges:

agye.kecskemet@agye.hu

Jelentkezési határidő: 2025. február 12.

 

 

Terheket cipelő tevének látod magad vagy gondoskodó és alkalmazkodó hegyi kecskének? Stratégiák a nehézségek megoldására a Csillagszülő klub foglalkozásán

Autista gyermeket nevelni, együtt élni vele, számos nehézséggel, problémahelyzettel, konfliktussal vagy éppen – nevezzük így – kihívással együtt járó élet. Időnként jó elgondolkozni azon, hogyan tudnánk megkönnyíteni az életünket, milyen stratégiákat dolgozhatunk ki a nehézségek megoldására. A Csillagszülő klub januári résztvevői a Stressz és megküzdés – Együtt élni az autizmussal témájú foglalkozáson ehhez kaptak segítséget Mihala Tímea pszichológustól.

Karavánban vonuló, terheket cipelő tevének látod magad inkább, vagy a gondoskodásáról és alkalmazkodásáról számunkra alig ismert hegyi kecskének? Nagyon személyes témák is előkerültek a közös, érzelmes hangulatú, nyitott beszélgetés alatt, amihez jó keretet adott egy asszociációs kártyával való játék. A mély érzelmek mellett időnként jókedvvel és humorral is megtelt a terem.

Újra Csillagszülő klub: Stressz és megküzdés – Együtt élni az autizmussal

Az Autista Gyermekekért Egyesület az autista gyermekeket nevelő szülőket várja következő klubfoglalkozására. A résztvevők a klubfoglalkozáson megismerkedhetnek a sorstársakkal, kicsit ki tudnak kapcsolódni és fel tudnak töltődni.
A foglalkozások tematikája különálló, így bármikor lehet csatlakozni.
Autista gyermeket nevelni, együtt élni vele, számos nehézséggel, problémahelyzettel, konfliktussal vagy éppen – nevezzük így – kihívással együtt járó élet. Időnként annyira eláraszthatnak a gondok, hogy nem is látjuk, mennyi erőforrás, érték van bennünk, hogy ezekkel megküzdjünk. Ezen a foglalkozáson egyrészt ránézhetünk, milyen nehézségek merülnek fel az életünkben (talán jó lesz ezt is kibeszélni magunkból), másrészt elgondolkozunk azon is, hogy milyen stratégiákat dolgozhatunk ki ezen nehézségek megoldására, megkönnyítésére. A közös beszélgetéshez jó keretet ad egy asszociációs kártyával való játék, amivel fejleszthetjük az intuíciónkat és kreativitásunkat a megoldáskeresésben.
Téma: Stressz és megküzdés – Együtt élni az autizmussal
Időpont: 2025. január 25. szombat 14:00-16:00
Helyszín: Római Katolikus Főplébánia Közösségi háza – Érseki helynökség, 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. (a Katona József Színházzal szemben)
A foglalkozást Mihala Tímea pszichológus vezeti.
Jelentkezés: agye.kecskemet@agye.hu
Jelentkezési határidő: 2025. január 22.

Decemberben jógázni várjuk a Csillagszülőklub résztvevőit

Az Autista Gyermekekért Egyesület ismét az autista gyermekeket nevelő szülőket várja következő klubfoglalkozására. A résztvevők a klubfoglalkozáson megismerkedhetnek a sorstársakkal, kicsit ki tudnak kapcsolódni és fel tudnak töltődni a program során.
A foglalkozások tematikája különálló, így bármikor lehet csatlakozni.
Decemberben különleges programra várjuk a szülőket: két alkalommal is ki lehet próbálni a jógázást.
Időpont:
2024. december 8. vasárnap 9:00-11:00
vagy
2024. december 15. vasárnap 9:00-11:00
Helyszín: Jelen-lét Jógastúdió, 6000 Kecskemét, Kápolna utca 7.
A foglalkozást Diósné Nyúl Tünde vezeti.
A program ingyenes, de előzetes jelentkezéssel lehet részt venni rajta.
Jelentkezni a 06 70 377 4631-es telefonszámon lehet.
A helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért kérjük, hogy aki rész szeretne venni a foglalkozáson, minél hamarabb jelezze!

Gyermekkori élményeink fontos építőkockái a mai személyiségünknek

Gyerekkorodban mi volt a kedvenc játékod? És a kedvenc meséd?

Tegnap a Csillagszülőklub második foglalkozásán résztvevők elmesélték nekünk! A vidám és vicces gyerekkori történetek mellett eljátszottuk a Piroska és a farkast is. És hogy ez miért volt jó? Mindannyian megtapasztaltuk, hogy gyermekkori élményeink fontos építőkockái a mai személyiségünknek. A program a remek kikapcsolódás mellett önmagunk és szülőtársaink jobb megismeréséhez is kiválóan alkalmas volt.

 

Régi idők játékai a Csillagszülőklub második foglalkozásán

Újra várjuk az autista gyermekeket nevelő szülőket klubfoglalkozásunkra. A résztvevők a Csillagszülőklubon megismerkedhetnek a sorstársakkal, kicsit ki tudnak kapcsolódni és fel tudnak töltődni a játékos program során.
A foglalkozások tematikája különálló, így bármikor lehet csatlakozni.
Téma: Régi idők játékai
Időpont: 2024. november 16. szombat 14:00-16:00
Helyszín: Római Katolikus Főplébánia Közösségi háza – Érseki helynökség, 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. (a Katona József Színházzal szemben)
A foglalkozást Kiss Zsuzsanna vezeti.
Jelentkezés: agye.kecskemet@cpanel50.tarhelypark.hu
Jelentkezési határidő: 2024. november 14.