tájékoztatás kategória bejegyzései

Köszönjük az egy százalékokat!

Örömmel tudatjuk, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal értesítése szerint 3.308.049 Ft volt az idén az Autista Gyermekekért Egyesület részére felajánlott 1% összege. 🩵💙🩵
Hálásan KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, aki az Autista Gyermekekért Egyesületet nevezte meg személyi jövedelemadója bevallásakor kedvezményezettként, és így lehetővé tette, hogy ingyenes szolgáltatásaink, programjaink továbbra is elérhetőek maradjanak az autizmusban érintett családok számára.
Az 1%-ok felhasználásáról, programjainkról honlapunkon és itt, Facebook oldalunkon is rendszeresen beszámolunk.

Megbeszélés sportról, támogatásról

Nagy örömmel vettünk részt egy találkozón Boronkay Péter paratriatlonista világbajnokkal, a Magyar Triatlon Szövetség paraválogatott-és utánpótlás szövetségi kapitányával, dr. Nagy András parasportolóval, a Magyar Para Boccia Szövetség elnökségi tagjával és Bács Ferenc futónagykövettel, akik a következő időszakban támogatják egyesületünket. A megbeszélésen az autista gyermekek, fiatalok sportolási lehetőségei is szóba kerültek.

Munkalehetőség megváltozott munkaképességű munkavállalóknak

Mivel az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett hozzánk autista fiatalok kecskeméti munkalehetőségeivel kapcsolatban, felvettük a kapcsolatot a Pro-Team Rehabilitációs Nonprofit Közhasznú Kft.-vel, ahol megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztatnak.

A dolgozók könnyű fizikai munkát végeznek (pl. kábeldarabolás és -kötegelés, dobozhajtogatás, különböző termékek csomagolása, címkézése).

Levelezőlistánk feliratkozóit tájékoztattuk, hogy a Kft. olyan megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztat, akik képesek rövid betanítást követően egyszerű munkafolyamatok önálló elvégzésére. Mentor nem áll folyamatosan rendelkezésre.

 

 

Van segítség: támogató szolgálat, személyi segítés

Autista gyermeket, fiatalt nevelni sokszor nem könnyű feladat. Nehézséget jelenthet elmenni orvoshoz, hivatalos ügyeket intézni vagy akár kikapcsolódni, hiszen a gondozás napi 24 órás feladat, és nincs kire bízni az autista gyereket.

Ezért megkerestük az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságát, hogy közösen gondolkozzunk a probléma megoldásáról, majd konstruktív megbeszélést folytattunk az autizmusban érintett családok támogatásáról.

Szervezésünkben az intézmény munkatársai 2026.06.13-án tájékoztatást nyújtottak Támogató Szolgálatuk szolgáltatásairól azoknak a fogyatékos gyermeket nevelő szülőknek, akik a későbbiekben igénybe kívánják venni a személyi segítést. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok letölthetők az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága honlapjáról.

Megújult elnökség

Mai közgyűlésünkön elköszöntünk két elnökségi tagunktól, Diósné Nyúl Tündétől és Mihala Tímeától. Hálásan köszönjük nekik a több mint egy évtizedes áldozatos munkát, amit az Autista Gyermekekért Egyesület elnökségében végeztek. Az egyesület tagjaiként azonban továbbra is számítunk, számíthatunk rájuk.

Egyúttal sok szeretettel köszöntjük Kárpáti Irént, újonnan megválasztott elnökségi tagunkat, akinek sok sikert és eredményes munkát kívánunk!

 

Meghosszabbítottuk az utazó gyógypedagógusoknak az ASD KVÍZ előfizetést

Egyéves ASD KVÍZ előfizetést kapott ajándékba a Kecskeméti EGYMI az Autista Gyermekekért Egyesülettől tavaly, az Autizmus Világnapja alkalmából. Idén újabb egy évvel meghosszabbítottuk az előfizetést, ami segít az autista tanulók fejlesztésében, hatékonyabbá, élvezetesebbé teszi a tanórákat. Egy bónusz hónapot is kaptunk ajándékba a Training Media Kft.-től. Köszönjük!

„Az autista gyerekek jellegzetes viselkedési tüneteinek hátterében a szociális, a kommunikációs és a kognitív képességek minőségi károsodása áll. Ezeknek a készségeknek az autizmusspecifikus fejlesztése hozzájárulhat a viselkedés tünetek enyhüléséhez. Az ASD KVÍZ éppen olyan multimédiás eszköz, amely a gondolkodási, kommunikációs és társas készségek fejlődését segíti azáltal, hogy a gyakorlatok elvégzése során az autista tanuló éppen ezeket a készségek használatát gyakorolja.

A készségfejlesztés mellett a praktikus ismeretek is bővülnek. Nagyon kedvelem az értéktörténeteket, mert iskolai szituációs helyzetek elevenednek meg benne, melyekhez kérdések kapcsolódnak, a történet sorba rakása és saját szavakkal történő elmondása rögzíti, elmélyíti a látottakat, hallottakat, fejleszti a kommunikációs készséget és a tanulságok levonásával íratlan viselkedési szabályokra hívja fel a figyelmet. A tanulók életkora, képességei és az aktualitások határozzák meg azt, hogy éppen melyik feladatot gyakoroljuk.

A gyerekek nagyon szeretik, várják, élvezetesebb, változatosabb számukra így a tanóra.”

Gergelyné Oláh Ildikó, a Kecskeméti EGYMI utazó gyógypedagógusa

Meddig jár a családi pótlék az autista gyerekek után a szülőnek?

Gyakori kérdés, hogy milyen ellátás lehet igényelni 18 éves kor után, hiszen megszűnik a családi pótlék. Ez azonban nem így van, számos tévhit, nem megalapozott információ kering ezzel kapcsolatban a köztudatban.

A családi pótlék a gyermek születésétől kezdődően addig jár, amíg köznevelési vagy szakképző intézményben tanul, legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyikben a 20. életévét betölti, sajátos nevelési igényű tanuló esetén pedig annak a tanévnek a végéig, amelyikben a 23. évét tölti be.

A köznevelés törvény 4.§ 25. pontja alapján a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága minden autista tanulónál sajátos nevelési igényt (SNI) állapít meg.

A családi pótlék (iskoláztatási támogatás) továbbfolyósításához az SNI tanulói jogviszonyt igazolni kell a Magyar Államkincstár felé.

Jogszabályok:

1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Csillagszülő klub – Gondnokság és támogatott döntéshozatal

 

 

A LÉTSZÁM BETELT, KÖSZÖNJÜK A JELENTKEZÉSEKET!

Újra várjuk szülőklubunkba az autista gyermekeket nevelő szülőket. Különösen fontos információk a 16 éves kor feletti autista gyermekek szüleinek, de fiatalabb gyermekeknél is hasznos lehet.

Kell-e gondnokság? Milyen jogkorlátozással jár? Mi a különbség a cselekvőképességet részlegesen és a teljesen korlátozó gondnokság között? Miben más a támogatott döntéshozatal? Milyen szerepe van a gyámhatóságnak? Ezekben és még sok más kérdésben segít eligazodni dr. Kálozi Mirjam, az AOSZ jogásza.

Kérjük, kérdéseiteket a regisztrációkor írjátok meg, de személyesen a helyszínen is lehet kérdést feltenni.

Időpont: 2026. március 13. péntek 10:00-13:00

Helyszín: Autista Gyermekekért Egyesület közösségi tere, 6000 Kecskemét, Kápolna u. 7.

Előadó: dr. Kálozi Mirjam, az Autisták Országos Szövetsége jogásza

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezés: https://forms.gle/8t4bVBkBw2WKrtHx7

Létszám: maximum 20 fő

Minden jelentkezőnek visszajelzünk e-mailben a jelentkezés befogadásáról vagy várólistára kerülésről március 6-ig. Kérjük, olyan e-mail címet adjatok meg, amit rendszeresen olvastok!

Januártól megduplázódott a személygépkocsi-szerzési támogatás

A fogyatékos személyek szállítása érdekében pályázati rendszerben új vagy használt gépkocsihoz támogatást lehet igényelni. Január 1-től új személygépkocsi esetén 2.000.000 Ft; használt, legfeljebb 5 éves személygépkocsi esetén a vételár 60%-a, maximum 1.200.000 Ft támogatás járhat. Évente kétszer bírálják el, a kérelmet minden év március 31-ig és szeptember 30-ig lehet benyújtani.

Mi most azokat az információkat gyűjtöttük össze, amiket még a támogatás igénylése előtt érdemes megismerni.

  • A támogatást a határozat kézhezvételétől számított 4 hónapon belül lehet felhasználni,
  • a megvásárolni kívánt új gépjármű csak Suzuki lehet,
  • a megvásárolni kívánt használt autó maximum 5 éves lehet,
  • a megvásárolni kívánt jármű eladója csak kereskedő lehet, magánszemélytől nem lehet vásárolni,
  • a forgalomba helyezési vagy átírási költséget, illetve a szerződéskötés díját a vételáron felül meg kell fizetni,
  • a gépkocsi három éven belül nem adható el,
  • a támogatással szerzett gépjármű a jogosult, vagyis az autista személy tulajdonába kerül,
  • a tulajdonszerzéshez és az eladáshoz is gyámhivatali hozzájárulás szükséges kiskorú, illetve gondnokság alatt álló személy esetében.

Ki jogosult a támogatásra?

Autista személyként az, aki

  • fogyatékossági támogatásra jogosult a Fot. 23. § (1) bekezdés d) pontja alapján,
  • még nem töltötte be 18. évét, és magasabb összegű családi pótlékra jogosult az 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú melléklete szerint (N betűjel).

Ki lehet szállítást végző személy?

  • a szülő, a házastárs,
  • a legalább egy éve közös háztartásban élő gyermek vagy testvér,
  • súlyos mozgáskorlátozott személy személygépkocsival történő szállítását a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti önkéntes jogviszonyban végző személy.

Hol és hogyan igényelhető?

  • személyesen a lakóhely szerint illetékes Kormányhivatal Járási Hivatal Hatósági Főosztály Hatósági Osztályán, vagy a kormányablaknál,
  • postai úton, a kormányhivatalnak címezve
  • elektronikus úton a https://urlap.ekozig.kh.gov.hu weboldalon (szociális ügyek menüpont, súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeinek megállapítása)

Honnan érdemes tájékozódni? (Figyelem, az adatok még nem mindenhol frissültek az idei állapotra!)

https://lehetosegauto.hu/

https://infobazis.aosz.hu/mi-jar-nekem/szemelygepkocsi-szerzesi-tamogatas

https://www.meosz.hu/wp-content/uploads/2025/07/Kozlekedesi-kedvezmenyek-valtozasa.pdf

Jogszabály:

102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről

Mikor érkeznek az ellátások 2026-ban?

A Magyar Államkincstár már közzétette, mikor várhatóak a családtámogatási és fogyatékossági ellátások (családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, fogyatékossági támogatás), illetve a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások (öregségi nyugdíj, rokkantsági ellátás, rehabilitációs ellátás, rokkantsági járadék) 2026-ban.

A családtámogatási és fogyatékossági ellátásokat utólag, a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat tárgyhónapban (abban a hónapban, amelyikre jár) fizetik.

Postai kifizetés esetén a családtámogatási ellátások 2-4 nappal később érkeznek a táblázatban jelzett dátumtól. A nyugdíj postai úton történő kézbesítése a Magyar Posta által előzetesen biztosított nyugdíjkifizetési naptárban meghatározott napon történik.

Az időpontok tájékoztató jellegűek, változás elképzelhető, főleg a december havi családtámogatási ellátások esetében.

Családtámogatási és fogyatékossági támogatások (időszak)

Banki jóváírás várható időpontja

Nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások (időszak)

Banki jóváírás várható időpontja

2026. január 2026. február 3. kedd 2026. január január 12. hétfő
2026. február 2026. március 3. kedd 2026. február február 12. csütörtök
2026. március 2026. április 2. csütörtök 2026. március március 12. csütörtök
2026. április 2026. május 5. kedd 2026. április április 10. péntek
2026. május 2026. június 2. kedd 2026. május május 12. kedd
2026. június 2026. július 2. csütörtök 2026. június június 12. péntek
2026. július 2026. augusztus 4. kedd 2026. július július 10. péntek
2026. augusztus 2026. augusztus 24. hétfő 2026. augusztus augusztus 12. szerda
2026. szeptember 2026. október 2. péntek 2026. szeptember szeptember 11. péntek
2026. október 2026. november 3. kedd 2026. október október 12. hétfő)
2026. november 2026. december 2. (szerda) 2026. november november 12. (csütörtök)
2026. december 2027. január 5. (kedd) 2026. december december 2. (szerda)